Lehet, hogy valaki látta az egyik oldalon, hogy ez a történet futott egy darabig, és félreértés ne essék, én voltam az, aki beküldte :) Tudom, hogy mostanában elhanyagoltam az oldalt, de mentségemre legyen, nem tétováztam. Megírtam pár fejezetet A véredre éhezemből, A végzeten túlból, valamint a Toxic Melodyt is elkezdtem kidolgozni :) Most viszont útjára indítok egy mini sorozatot is, jó olvasást!
A kora reggeli napsütés melengetően járta át Marseille városát. A kikötőben már megannyi ember járkált, a piacokat pedig már megtöltötték a lakók apraja nagyja. A teret árusok hadának kiáltása lengte körbe, ahogyan friss áruikat kínálták. Női szolgálók hosszú szoknyája szinte seperték a poros utat, ahogyan az aznapi ételt próbálták becserkészni a munkáltatói családjának.
Az árusok zajától valamennyire távolabb, egy jómódú háztól pár lépésre álldogált egy férfi. Ruházata kissé szakadt volt, mint egy koldusé, ám ha valaki jobban megszemlélte tudta jól, ő egészen más. Alkarja tetoválással volt ömlesztve, s állán egy halovány seb díszelgett. Szürke szemei vadul és kalandra éhesen csillogtak, miközben türelmetlenül várt valakire. A szépen faragott elegáns ajtó kinyílott, mögüle pedig egy kecses női alak bukkant elő. Díszes s jómódú ruhájával kitűnt a tömegből, ám őt ez nem zavarta. Feje tetejére kalap helyett egy kék selyem kendőt tett, amivel valamelyest eltakarta arcát.
Megindult a part felé, és úgy tett mintha észre sem vette volna a férfit. Bársonyos kendője alul kikandikált néhány rakoncátlan szőke hajtincs, amely nem érdekelte, mivel minél hamarabb oda akart érni a parthoz, ahol találkozhat a kedvesével. Mikor megérezte cipője alatt a part homokos talaját, szinte abban a minutumban lerántotta magáról az anyagot, amellyel csupán fedezni próbálta magát a társaság előtt.
A vörös hajú mikor meglátta, hogy nem figyeli őt senki sem türelmetlenül állt oda a lányhoz, és lágy csókot lehelt ajkára.
- Alig vártam, hogy találkozzunk, kalózom... - suttogta lágy, engedelmes hangon - Nem bírom tovább otthon, vigyél el...
- Tudod hogy lehetetlen még egy ideig. Amíg a legénység vissza nem ér, addig sehová sem tudok menni, emellett még nem intéztem el egy dolgot...
- De...
Ám nem tudta folytatni a mondani valóját mert messze a tengeren egy hajó tűnt fel...
***
- Szárazföld! - kiáltotta az árbócról egy nyurga inas, mire egy hosszú fehér hajú lány is felkúszott. - Ismétlem kapitány, szárazföld a láthatáron!
- Hallom! - kiáltott a fedélzetről egy magas és szikár lány.
Scarlett, a hajó kapitánya örömmel nyugtázta a helyzetet, majd a hosszú gyűrűs göndör vörös hajába túrt. Fekete kendőjét a fejére helyezte, majd egy elegáns mozdulat erejével megkötötte. Távcsövébe pillantva egy időre elidőzött a tájon, majd nagy levegőt véve kiáltani kezdett.
- Figyelem mindenki! Marseille partján kötünk ki! Azonnal cseréljétek le a zászlót!
A legénység eleget téve kapitányuknak cserélték ki a fekete halálfejes zászlót. Rosa az árbócról lemászva odafutott legjobb barátnőjéhez, akit mint nővére úgy szeretett.
- Érdekesnek tűnik - suttogta.
- Igen, sőt, talán ez lesz az eddigi utunk legizgalmasabb állomása...
Scarlett arcára kalandos mosoly kúszott fel. Szíve hevesen vert, s testét éltető adrenalin járta át, mely villámcsapásként érte.
Kis idő múltán a hajó kikötött. A legénység a legapróbb mozdulattal is bizonyították,hogy ők csupán átutazók, semmi több. Rosa, a másik vakmerő kalózlány izgatottan karolt bele vörös barátnőjébe. Hosszú fehér hajzuhataga engedelmesen simult két vállára, ruházata pedig inkább gyérebb volt. Hosszú fehér szoknyáját már-már megsárgult, s ruhája felső részéből szinte alig lehet látni valamit, mivel hatalmas rojtos kendő takarta. Fülében hatalmas karika fülbevaló lógót, így úgy nézett ki mint egy átutazó cigány jós, aki éppen csak hogy érkezett Marseille városába. Ez volt álcájuk tökéletes részlete. Átutazó kereskedők, akik a legkisebb részben sem hasonlítanak az álnok kalózokra.
Csupán pár lépést tettek meg, mikor Scarlett bőszen indult meg a piac felé. Korgó gyomra szinte égett a vágytól, hogy végre valamilyen friss ételhez jusson, mikor hátulról jéghideg érzés kapta el. Puskacső szegeződött rá.
- Ne mozdulj kalóz... - sziszegte utálattal teli hangon egy férfi.
A kora reggeli napsütés melengetően járta át Marseille városát. A kikötőben már megannyi ember járkált, a piacokat pedig már megtöltötték a lakók apraja nagyja. A teret árusok hadának kiáltása lengte körbe, ahogyan friss áruikat kínálták. Női szolgálók hosszú szoknyája szinte seperték a poros utat, ahogyan az aznapi ételt próbálták becserkészni a munkáltatói családjának.
Az árusok zajától valamennyire távolabb, egy jómódú háztól pár lépésre álldogált egy férfi. Ruházata kissé szakadt volt, mint egy koldusé, ám ha valaki jobban megszemlélte tudta jól, ő egészen más. Alkarja tetoválással volt ömlesztve, s állán egy halovány seb díszelgett. Szürke szemei vadul és kalandra éhesen csillogtak, miközben türelmetlenül várt valakire. A szépen faragott elegáns ajtó kinyílott, mögüle pedig egy kecses női alak bukkant elő. Díszes s jómódú ruhájával kitűnt a tömegből, ám őt ez nem zavarta. Feje tetejére kalap helyett egy kék selyem kendőt tett, amivel valamelyest eltakarta arcát.
Megindult a part felé, és úgy tett mintha észre sem vette volna a férfit. Bársonyos kendője alul kikandikált néhány rakoncátlan szőke hajtincs, amely nem érdekelte, mivel minél hamarabb oda akart érni a parthoz, ahol találkozhat a kedvesével. Mikor megérezte cipője alatt a part homokos talaját, szinte abban a minutumban lerántotta magáról az anyagot, amellyel csupán fedezni próbálta magát a társaság előtt.
A vörös hajú mikor meglátta, hogy nem figyeli őt senki sem türelmetlenül állt oda a lányhoz, és lágy csókot lehelt ajkára.
- Alig vártam, hogy találkozzunk, kalózom... - suttogta lágy, engedelmes hangon - Nem bírom tovább otthon, vigyél el...
- Tudod hogy lehetetlen még egy ideig. Amíg a legénység vissza nem ér, addig sehová sem tudok menni, emellett még nem intéztem el egy dolgot...
- De...
Ám nem tudta folytatni a mondani valóját mert messze a tengeren egy hajó tűnt fel...
***
- Szárazföld! - kiáltotta az árbócról egy nyurga inas, mire egy hosszú fehér hajú lány is felkúszott. - Ismétlem kapitány, szárazföld a láthatáron!
- Hallom! - kiáltott a fedélzetről egy magas és szikár lány.
Scarlett, a hajó kapitánya örömmel nyugtázta a helyzetet, majd a hosszú gyűrűs göndör vörös hajába túrt. Fekete kendőjét a fejére helyezte, majd egy elegáns mozdulat erejével megkötötte. Távcsövébe pillantva egy időre elidőzött a tájon, majd nagy levegőt véve kiáltani kezdett.
- Figyelem mindenki! Marseille partján kötünk ki! Azonnal cseréljétek le a zászlót!
A legénység eleget téve kapitányuknak cserélték ki a fekete halálfejes zászlót. Rosa az árbócról lemászva odafutott legjobb barátnőjéhez, akit mint nővére úgy szeretett.
- Érdekesnek tűnik - suttogta.
- Igen, sőt, talán ez lesz az eddigi utunk legizgalmasabb állomása...
Scarlett arcára kalandos mosoly kúszott fel. Szíve hevesen vert, s testét éltető adrenalin járta át, mely villámcsapásként érte.
Kis idő múltán a hajó kikötött. A legénység a legapróbb mozdulattal is bizonyították,hogy ők csupán átutazók, semmi több. Rosa, a másik vakmerő kalózlány izgatottan karolt bele vörös barátnőjébe. Hosszú fehér hajzuhataga engedelmesen simult két vállára, ruházata pedig inkább gyérebb volt. Hosszú fehér szoknyáját már-már megsárgult, s ruhája felső részéből szinte alig lehet látni valamit, mivel hatalmas rojtos kendő takarta. Fülében hatalmas karika fülbevaló lógót, így úgy nézett ki mint egy átutazó cigány jós, aki éppen csak hogy érkezett Marseille városába. Ez volt álcájuk tökéletes részlete. Átutazó kereskedők, akik a legkisebb részben sem hasonlítanak az álnok kalózokra.
Csupán pár lépést tettek meg, mikor Scarlett bőszen indult meg a piac felé. Korgó gyomra szinte égett a vágytól, hogy végre valamilyen friss ételhez jusson, mikor hátulról jéghideg érzés kapta el. Puskacső szegeződött rá.
- Ne mozdulj kalóz... - sziszegte utálattal teli hangon egy férfi.
