A végzeten túl-1.rész-Hűséges szolgálja vagyok, kisasszony...

1.fejezet-Hűséges szolgálja vagyok, kisasszony...

(részlet)

Érzi ezt kisasszony? Csontig hatoló hideg szél járkál a keskeny kis utcákban, miközben szüntelenül garázdálkodik egész éjjel, elijesztve a lakókat a kinti léttől. A hó már jócskán befedte a macskaköves utat, így most olyan, mintha egy hófehér abrosszal takarták volna le a kietlenséget. A kerekded hold reszketve díszeleg a megannyi csillag között, s fényével pontosan az ablakomon kopogtat. Csak felállva látom, hogy hatalmas jégcsapok képződtek az ablak sarkánál, miközben dér fedte be az üveget.
Talán önzőségnek tűnhet részemről, de míg magában fájdalmat és szenvedést kelt ez a látkép, addig bennem teljesen más ébreszt. Ugyanolyan lélegzetelállítóan festet minden aznap, mint most. Azon a végzetes napon, mikor találkoztunk, minden megváltozott. Bár még csupán hat éves volt, és többnyire gyermeki szeszéllyel viaskodott, valamiért találkozásunk pillanatában megváltozott.
Még tisztán látom magam előtt, mikor legelőször vettem tenyerembe parányi véres kezeit és a szemeibe pillantva olyan lenyűgöző dolgot vettem észre, hogy menten tudtam, maga különleges. Tiszta tekintete volt. Olyan üres és érinthetetlen, mint most az ablakból kitekintve a frissen esett hó. Hideg volt, és semmit mondó.
Apropó, emellett erről az éjszakáról nem csak a legelső találkozásunk, hanem a maga arca is felvillan. Rezzenéstelen, szenvtelen és hideg mimikája, valamint kikövetkezhetetlen, semmit mondó kék szemei láttán tudom, hogy nem csak más mint a többi, hanem egyedi és érdekes lélek. Belegondolni sem merek abba, hogy milyen értékeket és ízt őrizhet a legcsábítóbb dolog magában, amelyre szinte minden hozzám hasonló romlott pokoli lény felfigyelhet. Igen, az ön lelke és az emlékek késztetnek a türelemre, hogy egy napon csakis az enyém legyen.
S én észre sem vettem, hogy a dacos gyermek szinte köddé vált előttem, az idő vaskos kereke pedig megállíthatatlan sebességben pörgött le. Immáron tíz esztendeje szolgálom magát hűségesen, miközben egyetlen kósza megbánás sincsen bennem, hogy újra csak várok, mivel minden egyes nap meglep engem tetteivel.
Most pedig érzem, hogy ez a tél megint eseménytelenül fog eltelni, csak én leszek itt magának az egyetlen egy olyan személy, aki mindig ott volt ha kellett. Bár igaz, ez egy érdek kapcsolat, elvégre maga az adósom, én viszont napról-napra megalázkodva szolgálom önt démonnak nem illő igyekezettel.
Tudom, hogy amint a nyár utolsó napja véget ér új élet veszi kezdetét. A megérzéseim sosem csalnak, s nagyon úgy látszik, az ősz magában fogja hordozni a változás szelét.
Én pedig kemény kézzel kiállom a próbát, és küzdeni fogok önért kisasszony, elvégre én vagyok az egyetlen szolgálja, aki egyben eléggé pokoli vonásokkal rendelkezik...