2.fejezet-Az első rémisztő nap
-Elmentem!-kiabálok fel a még az
emeleten tevékenykedő keresztanyámnak.
-Rendben kicsim! Sok szerencsét!
-Köszi!
Indulás előtt még utoljára belenéztem a tükörbe. Mivel nem volt kötelező egyenruha, így azt vehettem fel amit csak akartam. Nem voltam nagy divatbolond csaj, ezért a választásom mindig a kényelmes ruhadarabokra esett. Aznap sem volt másképp, mert csupán egy egyszerű farmer rövidnadrág, egy rózsaszínű félvállas felső, és egy szandál volt rajtam.
Hosszú, fenékig érő narancssárga hajzuhatagomat egyszerűen csak kiengedtem. Nem használtam sminket, így nem kellett sokat vesződnöm a készülődéssel. Az arcom vörösen izzott, mert sajnálatos módon amikor izgultam, akkor rendszerint az egész fejem kipiroslott.
A karórám fél nyolcat mutatott, s ez az idő éppen elegendő volt ahhoz, hogy eltaláljak a gimnáziumi szárnyhoz. Kilépve az ajtón idegességem egyre inkább fokozódott. A két hét alatt, amelyet ott töltöttem sikerült tájékozódnom az épület kacskaringós útjain, és mivel izgalmaim közepette már-már futottam, így még jóval becsengetés előtt megérkeztem. Keresztanyám tájékoztatott róla, hogy lesz 1-2 dolog amelyet csak a mai nap folyamán tudok csak elintézni, így igazán csak másnap kellett tanórákra bejárnom. A.gimi folyosójára betoppanva meg kellett lepődnöm, mivel a régies folyosók helyet modern berendezésű, normális látszatot keltő iskolának látszott. Mivel keresztanyám az akadémiai részen dolgozott tanárként, ezért csak ott voltam, akkor is csak egy alkalommal. Teljesen ledöbbentett az az egyszerűség, és mégis valahogy megnyugodtam. Nem feszengtem, mivel volt egy sejtésem, hogy nem egy csapat komoly és unalmas osztálytárssal leszek összezárva, hanem olyasmi közegben leszek, mint a volt osztályom. A két hét alatt látott diákok egytől egyik komolynak és szomorúnak tűntek. Az arcukra volt írva a búkomorság minden jele.
-Rendben kicsim! Sok szerencsét!
-Köszi!
Indulás előtt még utoljára belenéztem a tükörbe. Mivel nem volt kötelező egyenruha, így azt vehettem fel amit csak akartam. Nem voltam nagy divatbolond csaj, ezért a választásom mindig a kényelmes ruhadarabokra esett. Aznap sem volt másképp, mert csupán egy egyszerű farmer rövidnadrág, egy rózsaszínű félvállas felső, és egy szandál volt rajtam.
Hosszú, fenékig érő narancssárga hajzuhatagomat egyszerűen csak kiengedtem. Nem használtam sminket, így nem kellett sokat vesződnöm a készülődéssel. Az arcom vörösen izzott, mert sajnálatos módon amikor izgultam, akkor rendszerint az egész fejem kipiroslott.
A karórám fél nyolcat mutatott, s ez az idő éppen elegendő volt ahhoz, hogy eltaláljak a gimnáziumi szárnyhoz. Kilépve az ajtón idegességem egyre inkább fokozódott. A két hét alatt, amelyet ott töltöttem sikerült tájékozódnom az épület kacskaringós útjain, és mivel izgalmaim közepette már-már futottam, így még jóval becsengetés előtt megérkeztem. Keresztanyám tájékoztatott róla, hogy lesz 1-2 dolog amelyet csak a mai nap folyamán tudok csak elintézni, így igazán csak másnap kellett tanórákra bejárnom. A.gimi folyosójára betoppanva meg kellett lepődnöm, mivel a régies folyosók helyet modern berendezésű, normális látszatot keltő iskolának látszott. Mivel keresztanyám az akadémiai részen dolgozott tanárként, ezért csak ott voltam, akkor is csak egy alkalommal. Teljesen ledöbbentett az az egyszerűség, és mégis valahogy megnyugodtam. Nem feszengtem, mivel volt egy sejtésem, hogy nem egy csapat komoly és unalmas osztálytárssal leszek összezárva, hanem olyasmi közegben leszek, mint a volt osztályom. A két hét alatt látott diákok egytől egyik komolynak és szomorúnak tűntek. Az arcukra volt írva a búkomorság minden jele.
A sötét gondolatokat elkergetve
próbáltam a célomra koncentrálni, vagyis minél előbb meg
kellett találnom az igazgató nőt. Dolgomat megkönnyebbítette,
hogy amint átléptem az iskola ajtó küszöbét rögtön egy
alacsony, és idős nénike fogadott.
-Üdvözlöm Sally a Sweet Amoris gimiben.-köszönt kedvesen az igazgatónő.-Remélem jól fogja magát itt érezni, és nem tapasztal semmilyen furcsa dolgot.-mosolyodik el sejtelmesen.-Kérem keresse meg a Dök elnököt, Natanielt. Még van pár dolog amelyet el kell intéznie a nap folyamán.
-Rendben.-bólintok, majd az igazgatónőt kikerülve elindulok előre, aztán eszembe jut, hogy fogalmam sincs merre van a Dök-ös terem.
-Elnézést, de merre találom a...-fordulok vissza, de az igazgatónőt már nem találom.-Ez meg mégis hogyan?-csodálkozok el.
Ijedten nézek körbe-körbe, de a folyosón egy lélek sincs. Hangos kacagásra kapom fel a fejemet, amely egyenesen előlem jön a sötétből, ahonnan pár másodperc múlva három ismeretlen lány bukkan fel.
-Te lennél az új diák?-kérdezi tőlem egy szőke hajú lány-aki körül émelyítően édes parfüm felhő kering- egy megvető pillantás kíséretében.
-Igen.-válaszolok neki halál nyugodtan, mire tetettet nevetésbe kezd.
-Hát nem túl fényes az új felhozatal.-gúnyos hangnemben beszél hozzám, majd mondandója végén ismét nevetni kezdenek, de ezúttal mind a hárman, majd tovább állnak.
-Várjatok!-szólok utánuk, de mintha nem hallanák úgy mennek ki az udvarra.
Elveszve pásztázom tekintetemmel a folyosót. Két ajtó áll rendelkezésemre. Az egyik a jobb oldalamon a másik pedig a balon. Gondoltam egyre megy, szóval az előbbit választva léptem be a szobába.
Bent félhomály uralkodott, így nemigen tudtam sok mindent kivenni. Lassan beljebb merészkedtem, miközben remegő végtagokkal hunyorogva körbenéztem.
-Van itt valaki?-kérdezem félelemtől fűtött hangon.
Válasz nem jön, amelytől még jobban berezelek, de mégse futottam el hanem egyre beljebb s beljebb mentem, mert kíváncsiságom még nagyobb volt mint a félelmem.
-Halihó, van itt valaki?-próbálkozok ismét, hátha mégis összeakadok valakivel.
Válasz ismét nem érkezett, úgyhogy kifelé vettem az irányt. Éppen megfordultam, mikor nekimentem valakinek. Mondani sem kell, eléggé beszartam, sőt sikítottam volna ha abban a percben tudtam volna, de valamiért egy hang sem jött ki a torkomon. Gyorsan felkaptam a fejemet, és egy gyönyörű és igéző csokoládébarna szempárral találtam szembe magamat.
-Bocsika!-ocsúdok fel bambulásomból.-Nem néztem a lábam elé és...
-Nekem van bocsánatkérésre okom.-szakít félbe bársonyos hangjával. Lassan feltápászkodik, kezeit pedig felém nyújtja, majd felsegít a földről. Jobban szemügyre tudtam venni, ám nem sokáig csodálhattam mert zavaromban lesütöttem a szememet. Tőlem legalább egy fejjel magasabb, elkápráztató tekintettel, melybe néhol pár kusza aranyszínű hajtincs hull bele.
-Ne haragudj amiért megijesztettelek. Nathaniel vagyok a Dök elnöke.-mosolyog rám barátságosan.-Ha pedig jól gondolom te vagy az új diák.
-I-igen.-nyögöm ki nehézkesen.-Sally vagyok.
-Nos, örvendek Sally.-szorítja meg biztatóan a kezemet, s barna szemei mintha megcsillantak volna a félhomályban.-Gondolom az igazgatónő küldött a beiratkozásoddal kapcsolatban.
-Azt mondta keresselek meg, de hogy mi okból azt már nem mondta.
A szőke Dök elnök elmélyül az asztalon lévő papírok tömkelegébe, én pedig csodálkozva nézem hogyan bír bármit is tenni a benn uralkodó sötétségben.
-Azt mondja hogy...-pillant rá egy másodpercre a kezében rostokoló lapra.-Szükségem van egy igazolványképre, a beiratkozási díjra ami 25$, és a legfontosabb dologra, a szüleid által aláírt formanyomtatványra, mert ahogyan látom még nincs a birtokomban.
-Egészen biztos ez? A keresztanyám azt mondta mindent elintézett. Ha szépen megkérnélek, akkor átnéznéd még egyszer?
-Lehet, hogy elkeveredett valahová, úgyhogy átnézek újra mindent...-válaszolt nekem Nataniel, s már bele is vetette magát a keresésbe.
Vörös arccal léptem ki a teremből, és próbáltam nem gondolni semmi zavarba ejtőre, hanem az imént kapott feladatokra koncentrálni.
-Hm...-mélyedtem el a gondolataimban.-Ha jól emlékszem az idős úr boltjában készítenek igazolványképet.
-Sally!-hallok meg hirtelen egy számomra "rémisztő" hangot.
-Ken!?-szorítja ki a tüdőmből a maradék oxigént.-Te meg mit keresel itt?
-Nem hagyhattam, hogy egyedül legyél ebben a mélyen eldugott iskolában!
-Ken...
-Igen?
-Elengednél? Meg-megfulladok!-hörögtem Kenre, aki azonnal abbahagyta a szorításomat.
Nagyokat kortyolva az éltető oxigénből, próbáltam magamhoz térni.
-Jól vagy Sally?
-Jól vagyok, de mond csak Ken, te nem érzel semmi különöset? Mármint, a diákok és az igazgató nő is...annyira fura itt minden.
-Én nem tapasztaltam semmi furát. Szerintem minden rendben van.
-Igazad van.-eresztettem el egy megkönnyebbült sóhajt.-Lehet, hogy csak beképzelem az egészet.-válaszoltam Kennek egy mosoly kíséretében, s bár gonosz tett volt részemről, le kellett koptatnom őt.-Neked is igazolvány képet kell csináltatnod?
-Igen. Neked már sikerült?
-Aham.-füllentettem.-Éppen onnan jövök.
-Megnézhetem?
-Nem.
-Légszíves Sally, hadd nézzem meg!
-Nem.
-De...
-Figyelj, Ken...-túrtam bele narancssárga hajzuhatagomba.-Csináltasd meg az igazolvány képet, és ha visszaértél, akkor megmutatom, oké?
Ken azonnal bekapta a csalit, és gyorsan elindult képet csináltatni, én pedig úgy döntöttem amíg nem tér vissza, addig teszek egy kört a gimiben.
Hamar kiderült, hogy ez volt a legrosszabb ötlet, amelyet valaha kitaláltam, mivel a tájékozódás a gyengém volt, így már az első adandó alkalommal eltévedtem.
-A francba is! Ebben az átkozott gimiben miért van ennyire sötét!
Szitkozódtam a folyosón, ahol csak néhány lámpa halovány fénye biztosított valamennyi világítást.
-Léptek zajait véltem felfedezni, s hallottam ahogyan egy ismerő rikácsoló hang beszélget valakivel-minden bizonnyal telefonon-. A szőke csaj eléggé szokatlan telefon beszélgetést folytatott valakivel, s néha már eléggé durva szavakat használt, majd idegesen lecsapta a készüléket.
-Idióta!-sziszegte a fogai között.
Nem volt kedvem elviselni a lenéző viselkedését, úgyhogy megbújtam az egyik nyitott szekrény ajtaja mögött. Amint elhaladt előttem, és már tisztes távolság volt köztünk, előbújtam rejtekemből, és már indultam volna, mikor egy fiú hangja töltötte be a kietlen folyosót. A végtelen kíváncsiságomnak eleget téve, a hangforrás irányába mentem, persze hangtalan léptekkel. A folyosó végén egy éles kanyar volt, ahol megálltam, és csak ki-ki hajolva figyeltem az eseményeket.
-Na végre, hogy itt vagy!-mordul rá a fiú. Igaz, eléggé messze volt, de eléggé jóképűnek, és menőnek tűnt első látásra. Rocker viselete mellé,-amely egy fekete nadrágból, és bőrkabátból állt-társult még eléggé feltűnő vörös haja is.
-Volt egy kis dolgom.-legyintett a szőkeség, közben pedig közelebb lépett a sráchoz, kezeit pedig összefonta a nyaka mögött.
-Éhes vagy, igaz?-búgja alig hallhatóan.
A fiú nem szól semmit, csak félre söpri a lány arany tincseit, melyek eltakarták a nyakszirtjét. Apró csókot lehel ráz majd kissé hangosan felmordul. Szemfogai megnőnek, s vadállat módjára vájja bele a lány nyakába fogait, majd szürke szemei rám tévednek.
A lábam földbegyökerezett, mikor tekintetünk egybefonódott, s onnantól kezdve nem bírtam megmozdulni. Csak küszködtem, de nem jutottam semmire vele, csak az időmet pocsékoltam az egészre, s mire feleszméltem a srác végzett a szőkeséggel, majd megindult felém...
-Üdvözlöm Sally a Sweet Amoris gimiben.-köszönt kedvesen az igazgatónő.-Remélem jól fogja magát itt érezni, és nem tapasztal semmilyen furcsa dolgot.-mosolyodik el sejtelmesen.-Kérem keresse meg a Dök elnököt, Natanielt. Még van pár dolog amelyet el kell intéznie a nap folyamán.
-Rendben.-bólintok, majd az igazgatónőt kikerülve elindulok előre, aztán eszembe jut, hogy fogalmam sincs merre van a Dök-ös terem.
-Elnézést, de merre találom a...-fordulok vissza, de az igazgatónőt már nem találom.-Ez meg mégis hogyan?-csodálkozok el.
Ijedten nézek körbe-körbe, de a folyosón egy lélek sincs. Hangos kacagásra kapom fel a fejemet, amely egyenesen előlem jön a sötétből, ahonnan pár másodperc múlva három ismeretlen lány bukkan fel.
-Te lennél az új diák?-kérdezi tőlem egy szőke hajú lány-aki körül émelyítően édes parfüm felhő kering- egy megvető pillantás kíséretében.
-Igen.-válaszolok neki halál nyugodtan, mire tetettet nevetésbe kezd.
-Hát nem túl fényes az új felhozatal.-gúnyos hangnemben beszél hozzám, majd mondandója végén ismét nevetni kezdenek, de ezúttal mind a hárman, majd tovább állnak.
-Várjatok!-szólok utánuk, de mintha nem hallanák úgy mennek ki az udvarra.
Elveszve pásztázom tekintetemmel a folyosót. Két ajtó áll rendelkezésemre. Az egyik a jobb oldalamon a másik pedig a balon. Gondoltam egyre megy, szóval az előbbit választva léptem be a szobába.
Bent félhomály uralkodott, így nemigen tudtam sok mindent kivenni. Lassan beljebb merészkedtem, miközben remegő végtagokkal hunyorogva körbenéztem.
-Van itt valaki?-kérdezem félelemtől fűtött hangon.
Válasz nem jön, amelytől még jobban berezelek, de mégse futottam el hanem egyre beljebb s beljebb mentem, mert kíváncsiságom még nagyobb volt mint a félelmem.
-Halihó, van itt valaki?-próbálkozok ismét, hátha mégis összeakadok valakivel.
Válasz ismét nem érkezett, úgyhogy kifelé vettem az irányt. Éppen megfordultam, mikor nekimentem valakinek. Mondani sem kell, eléggé beszartam, sőt sikítottam volna ha abban a percben tudtam volna, de valamiért egy hang sem jött ki a torkomon. Gyorsan felkaptam a fejemet, és egy gyönyörű és igéző csokoládébarna szempárral találtam szembe magamat.
-Bocsika!-ocsúdok fel bambulásomból.-Nem néztem a lábam elé és...
-Nekem van bocsánatkérésre okom.-szakít félbe bársonyos hangjával. Lassan feltápászkodik, kezeit pedig felém nyújtja, majd felsegít a földről. Jobban szemügyre tudtam venni, ám nem sokáig csodálhattam mert zavaromban lesütöttem a szememet. Tőlem legalább egy fejjel magasabb, elkápráztató tekintettel, melybe néhol pár kusza aranyszínű hajtincs hull bele.
-Ne haragudj amiért megijesztettelek. Nathaniel vagyok a Dök elnöke.-mosolyog rám barátságosan.-Ha pedig jól gondolom te vagy az új diák.
-I-igen.-nyögöm ki nehézkesen.-Sally vagyok.
-Nos, örvendek Sally.-szorítja meg biztatóan a kezemet, s barna szemei mintha megcsillantak volna a félhomályban.-Gondolom az igazgatónő küldött a beiratkozásoddal kapcsolatban.
-Azt mondta keresselek meg, de hogy mi okból azt már nem mondta.
A szőke Dök elnök elmélyül az asztalon lévő papírok tömkelegébe, én pedig csodálkozva nézem hogyan bír bármit is tenni a benn uralkodó sötétségben.
-Azt mondja hogy...-pillant rá egy másodpercre a kezében rostokoló lapra.-Szükségem van egy igazolványképre, a beiratkozási díjra ami 25$, és a legfontosabb dologra, a szüleid által aláírt formanyomtatványra, mert ahogyan látom még nincs a birtokomban.
-Egészen biztos ez? A keresztanyám azt mondta mindent elintézett. Ha szépen megkérnélek, akkor átnéznéd még egyszer?
-Lehet, hogy elkeveredett valahová, úgyhogy átnézek újra mindent...-válaszolt nekem Nataniel, s már bele is vetette magát a keresésbe.
Vörös arccal léptem ki a teremből, és próbáltam nem gondolni semmi zavarba ejtőre, hanem az imént kapott feladatokra koncentrálni.
-Hm...-mélyedtem el a gondolataimban.-Ha jól emlékszem az idős úr boltjában készítenek igazolványképet.
-Sally!-hallok meg hirtelen egy számomra "rémisztő" hangot.
-Ken!?-szorítja ki a tüdőmből a maradék oxigént.-Te meg mit keresel itt?
-Nem hagyhattam, hogy egyedül legyél ebben a mélyen eldugott iskolában!
-Ken...
-Igen?
-Elengednél? Meg-megfulladok!-hörögtem Kenre, aki azonnal abbahagyta a szorításomat.
Nagyokat kortyolva az éltető oxigénből, próbáltam magamhoz térni.
-Jól vagy Sally?
-Jól vagyok, de mond csak Ken, te nem érzel semmi különöset? Mármint, a diákok és az igazgató nő is...annyira fura itt minden.
-Én nem tapasztaltam semmi furát. Szerintem minden rendben van.
-Igazad van.-eresztettem el egy megkönnyebbült sóhajt.-Lehet, hogy csak beképzelem az egészet.-válaszoltam Kennek egy mosoly kíséretében, s bár gonosz tett volt részemről, le kellett koptatnom őt.-Neked is igazolvány képet kell csináltatnod?
-Igen. Neked már sikerült?
-Aham.-füllentettem.-Éppen onnan jövök.
-Megnézhetem?
-Nem.
-Légszíves Sally, hadd nézzem meg!
-Nem.
-De...
-Figyelj, Ken...-túrtam bele narancssárga hajzuhatagomba.-Csináltasd meg az igazolvány képet, és ha visszaértél, akkor megmutatom, oké?
Ken azonnal bekapta a csalit, és gyorsan elindult képet csináltatni, én pedig úgy döntöttem amíg nem tér vissza, addig teszek egy kört a gimiben.
Hamar kiderült, hogy ez volt a legrosszabb ötlet, amelyet valaha kitaláltam, mivel a tájékozódás a gyengém volt, így már az első adandó alkalommal eltévedtem.
-A francba is! Ebben az átkozott gimiben miért van ennyire sötét!
Szitkozódtam a folyosón, ahol csak néhány lámpa halovány fénye biztosított valamennyi világítást.
-Léptek zajait véltem felfedezni, s hallottam ahogyan egy ismerő rikácsoló hang beszélget valakivel-minden bizonnyal telefonon-. A szőke csaj eléggé szokatlan telefon beszélgetést folytatott valakivel, s néha már eléggé durva szavakat használt, majd idegesen lecsapta a készüléket.
-Idióta!-sziszegte a fogai között.
Nem volt kedvem elviselni a lenéző viselkedését, úgyhogy megbújtam az egyik nyitott szekrény ajtaja mögött. Amint elhaladt előttem, és már tisztes távolság volt köztünk, előbújtam rejtekemből, és már indultam volna, mikor egy fiú hangja töltötte be a kietlen folyosót. A végtelen kíváncsiságomnak eleget téve, a hangforrás irányába mentem, persze hangtalan léptekkel. A folyosó végén egy éles kanyar volt, ahol megálltam, és csak ki-ki hajolva figyeltem az eseményeket.
-Na végre, hogy itt vagy!-mordul rá a fiú. Igaz, eléggé messze volt, de eléggé jóképűnek, és menőnek tűnt első látásra. Rocker viselete mellé,-amely egy fekete nadrágból, és bőrkabátból állt-társult még eléggé feltűnő vörös haja is.
-Volt egy kis dolgom.-legyintett a szőkeség, közben pedig közelebb lépett a sráchoz, kezeit pedig összefonta a nyaka mögött.
-Éhes vagy, igaz?-búgja alig hallhatóan.
A fiú nem szól semmit, csak félre söpri a lány arany tincseit, melyek eltakarták a nyakszirtjét. Apró csókot lehel ráz majd kissé hangosan felmordul. Szemfogai megnőnek, s vadállat módjára vájja bele a lány nyakába fogait, majd szürke szemei rám tévednek.
A lábam földbegyökerezett, mikor tekintetünk egybefonódott, s onnantól kezdve nem bírtam megmozdulni. Csak küszködtem, de nem jutottam semmire vele, csak az időmet pocsékoltam az egészre, s mire feleszméltem a srác végzett a szőkeséggel, majd megindult felém...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése